Archive for the ‘Suli’ Category
Mai terveink megvalósultak. Szép napunk volt, egy egész nap a jó levegőn! Na jó, picit melegedtünk is. Sőt fini tejeskávét is kaptam!
Ejha okosodott, csoportban, nyuszizott is.


Herceg szépen dolgozott. És bármennyire is Ejha blog, muszáj megmutatnom! Nem magyarázom. Tudjátok…

Kittynek hálás köszönet ezekért a szuper sulis képekért és Rasztarinak, hogy eljuttatta hozzám!
Köszönjük a délutáni hosszú sétát, ÉvÁnak, Legonak, Krisztiánnak, GoJónak…

…és Ajkának, a HŐSNEK, aki megmentett bennünket attól, hogy kutyatámadás áldozatai legyünk.

ZokniAdrinak ajánlom a mai bejegyzést, mivel a minap kiderült, nézegeti az Ejhawebet, nagy titokban. Szóvá tette, hogy várja már a híreket, amelyeket ígértem.
Elöljáróban annyit, nem vagyok formában, mert bár nem az első napunk volt a kutyasuliban (Csengi), de elfáradtunk, mind agyban, mind fizikálisan (maros). No, félretéve a napok agaras netboard történéseit, hozom neked a híreket Adri és Mindnyájatoknak, akik erre jártok most először vagy újra.
Szombat délután, dacolva a délelőtt és a péntek történéseivel, erőt vettem magamon és kirándulni indultunk. Együtt, hármasban. Igazán vidámra sikeredett a séta. Csak picit vizes kutyákkal érkeztem haza. Hozok 3 képet, meséljenek most ezek helyettem.
Ők az én “kutyába oltott szuperszonikus repülőgépeim”, ahogy harcsy írta. Nádbojt forever! Ugye, MálnaZsuzsi?!

“Ultracuki-hiperaranyos” Ejha
A friss hírekben eredetileg azt szerettem volna elmesélni, mekkora boldogsággal tölt el, hogy az elmúlt héten Ejha is labdázni kezdett. Herceggel labdaváltósat csinálgattam, amikor Ejha közben csak Herceget üldözte, később rájött, hogy így nem sok babér terem neki (még, ami erőn és gyorsaságon is múlik). Okosan, lesben kivár és kitámadva megszerzi a leváltott, elengedett labdát és azt hozza-viszi büszkén. Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy nem csupán a báránybőr darabbal a szájában láthatom itthon futkározni mostanság.
Máshol ugye a nyuszi a menő! Kittynek köszönjük a képeket, élvezhetőre sikeredtek a köd ellenére, Zsoltinak pedig a szakértő közreműködést Ejha sulis nyuszizásában.
Ma ugyanis suliban voltunk. Ejha a nyuszizás előtt, részt vett élete első csoportos engedelmes képzésén, és futkározott Linával (aki vele egy idős, csíkos magyar agár lány), aki szintén beíratkozott a Berkes suliba. (A nagybocitarkafélisten mindhárom ágazatot végig csinálta, becsülettel!)
És íme a büszke Cserihegyi a zsákmánnyal, amelyért igen-igen megdolgozott!
Még mielőtt szó érné a ház elejét, megkísérlem összefoglalni a legfrissebb történéseket.
Hogyan is élünk azóta, hogy a sérült talpú cipőben szikdagasztás koszos Herceggel, “csatakos csatornapatkánnyal” és szeretett ember családjával eltelt idő óta, majd ezt túlélve, egy “ja, Cserihegyi” bemutatkozott a nyúlüldözésben.
Kedden okulni mentünk Berkes Zsolt sulijába. Ejha szocializálódott. Bátor volt és hős: megugatta Cliffet, az orosz fekete terriert és nem gondolkozott bepisilésen akkor sem, amikor az összes kutya belelendült az ugatásba, hanem bekapcsolódott az alkalmi kórusba. Gyakoroltuk az ül, hozzám és lábhoz vezényszavakat, Évivel pedig ringdresszúrázott és pallót mászott. Nem is mászott, hanem némi jutifalattal az orra előtt gyönyörűen végig ment rajta.

Aztán próbálta felfogni, mit jelenthet az, hogy “Lego, lassan, lassan” és “nem kapar”.

Igazán, sem Lego, sem Herceg nem foglalkozott Ejhával, mivel a sok ugrálás közepette nem értek rá. (Lego agilityzett, Évi leizzadt, Herceggel engedelmeseztünk és őrző-védőzött.)
Majd lámpafénynél, indulásként árnyékokat zörgő falevelek közt üldözve, Ejha nyuszizott egy nagyot a kiképzőnkkel.
A suliból 3 ebbel hazafelé, már csak egy buszablakból bambuló hölgy olykor szúrós-kíváncsi, máskor kedves-mosolygós fura tekintetével küzdött meg a 2 személy, majd a kis unokát megpillantva integetve zárult a közös nap. Nem unatkoztunk. “Köki!”
***
2009 utolsó előtti napján pedig, meglátogattuk Ejha kis családját.
A két testvér és Remi mami, Ejha Babát a kanapéra csábította és az elkövetkező másfél órát ott töltötték édes négyesben, az esti filmet bámulva.
Hiába, Cserihegyi mind!
